Az MSZP és a Fidesz egymásnak üzenget

InfoRádió / MTI
2009. július 19. 22:10
Az MSZP arra kéri a Fidesz elnökét, hogy néhány hétig ne tegyen gazdasági nyilatkozatokat, és ne rontson a magyar gazdaság megítélésén. Az ellenzéki párt helyettes szóvivője úgy reagált: attól, hogy a szocialisták közleményeket adnak ki, még tény marad, hogy az országot az MSZP tette tönkre.

Lendvai Ildikó szocialista pártelnök közleményében úgy fogalmazott: a világpiac bizalmat szavazott a kormány válságkezelő programjának, és ez jótékonyan hathat a hitelminősítők értékelésére is, hacsak felelőtlen politikusok ezt újra el nem rontják.

A politikus szerint a közelmúltban a világ egyik legnagyobb hitelminősítője azért nem javított Magyarország besorolásán, mert úgy ítélte meg, hogy a kormány törekvései ugyan sikeresek, de Orbán Viktor nyilatkozatai az állami kiadások növeléséről és a takarékosság feladásáról túl nagy kockázatot jelentenek. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője úgy fogalmazott: a válsághoz és a piaci bizalmatlansághoz az MSZP politikája vezetett, amely az elmúlt 7 évben szétverte a gazdaságot.