eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kiskunhalas polgármestere felmondta a HospInvest-szerződést

Kiskunhalas polgármestere kedden felmondta a helyi Semmelweis kórház működtetésére 2004-ben kötött szerződést az önmaga ellen felszámolást kérő HospInvest Zrt.-vel.

Várnai László (MSZP) polgármester az MTI-nek elmondta: az ellátási-, a beruházási- és a közhasznúsági szerződést is felmondta augusztus 31-ei átvétellel, miután Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke hétfőn hivatalos levélben értesítette arról, hogy nem tudják teljesíteni a kórház működtetésére vonatkozó szerződésben foglaltakat.

A polgármester utalt az önkormányzat és a HospInvest közötti szerződésre, mely szerint a 2004 óta elvégzett beruházásokat és a műszerfejlesztést az önkormányzat leltár szerint, térítésmentesen megkapja, amennyiben rendkívüli felmondással a vállalkozó hibájából szűnik meg az együttműködés.

Kiskunhalas szocialista-szabaddemokrata többségű önkormányzata 2004. július elsején adta át a magánbefektetőnek a városban és környékén 130 ezer beteg ellátását biztosító kórház működtetését.

A vállalt befektetések csak egy részét tudta teljesíteni az üzemeltető magántársaság, ezért a már Fidesz többségű önkormányzat 2008-ban egy külső céget bízott meg a szerződések áttekintésével.

A cég által készített jelentés következményeként a HospInvest és az önkormányzat között létrejött szerződést módosították.

A kiskunhalasi volt az első kórház, amit az önkormányzat a magánbefektetőkből álló HospInvest Zrt-nek 2004-ben üzemeltetésre átadott.

Kuncze Gábor 2004-ben, még az SZDSZ elnökeként nyílt levelet írt Kiskunhalas polgármesterének, melyben az önkormányzat és a magánbefektető együttműködéséhez gratulált.

"Jelképesnek tekintem, hogy éppen a nagy múltú, az idén 150 esztendős kiskunhalasi Semmelweis Kórház mutat példát arra, hogy a magántőke bevonása nélkül nem lehet talpra állítani a magyar egészségügyet. Meggyőződésem, hogy a halasi tőkebevonás módja, mintaként szolgálhat a többi önkormányzati tulajdonban lévő kórháznak is." - lehetett olvasni a nyílt levélben.

Mikola István, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa egy éve a kiskunhalasi kórházban közösen vett részt Kökény Mihállyal, az MSZP egészségügyi szakpolitikusával egy Semmelweis napi ünnepségen, ahol kijelentette: "Továbbra is azt mondom, amit egészségügyi miniszterként 2001-ben a kórháztörvény elfogadásakor képviseltem, hogy helye van az egészségügyben a magántőke bevonásának szakmai vállalkozásokon keresztül, megfelelő korlátokkal. Ezt mi egzisztencia-vállalkozások, szakmai vállalkozások formájában látjuk lehetségesnek."

A magánszemélyek tulajdonában lévő HospInvest Zrt. 2000-ben alakult, és 2004-ben vette át az első kórházat, a kiskunhalasit.

A HospInvest tulajdonosai a múlt pénteki közgyűlésen döntöttek arról, hogy a csődvédelem helyett felszámolást kérnek. A cégcsoport áprilisban kért csődvédelmet maga ellen, ami augusztus közepéig fizetési moratóriumot jelentette volna számára. Ennek törvényi feltétele, hogy a moratórium időszakában meglegyen a pénzügyi egyensúly, azaz a bevételek fedezzék a kiadásokat. Miután a cégcsoport ezt nem tudta teljesíteni, a felszámolási kérelem mellett döntött.

A felszámolás ideje alatt az egészségügyi intézmények közfinanszírozását a felszámoló látja el.

A HospInvest által üzemeltetett kórházak működtetését önkormányzati cégek veszik át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×