eur:
393.75
usd:
365.18
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Jerzy Buzek az elnök, Schmitt Pál az egyik alelnök az EP-ben

Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről az Alkotmánybíróság döntése értelmében. Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt választották meg az Európai Parlament új elnökének, Schmitt Pál alelnök lett. Három újabb embert vettek őrizetbe terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanújával. A nap hírösszefoglalója.

Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről az Alkotmánybíróság döntése értelmében. A testület az Országgyűlést új eljárásra utasította a referendum elrendelése ügyében. A határozat szerint a parlament által június 29-én elfogadott új törvény olyan változásnak tekintendő, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát. Seres Mária elfogadhatatlannak nevezte a döntést.

Nem írta alá a módosított társasházi törvényt a köztársasági elnök, hanem megfontolásra visszaküldte azt az Országgyűlésnek. A jogszabály alapján a jövőben az ügyészek gyakorolnának törvényességi felügyeletet a társasházak felett. Sólyom László szerint ez a gyakorlat nem összeegyeztethető a közös tulajdonnak azzal a sajátos formájával, amely a társasházakat jellemzi.

Strasbourgban a 69 éves Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt választották meg az Európai Parlament új elnökének. Ez az első alkalom, hogy az egykori szovjet tömb egyik tagállamának képviselője kapja meg a tekintélyes tisztséget. Jerzy Buzek 14 helyettese közül az egyik Schmitt Pál, a Fidesz képviselője lett; magyar politikus ilyen magas posztot még nem töltött be az Európai Parlamentben.

Még ebben a hónapban, július 28-án elindul a lakáshitel-támogatási program, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar kormány terveit. A jövőben az állam áthidaló kölcsönökre vállalhat kezességet, amelyekből a tulajdonosok - legfeljebb 2 éven keresztül - az eredeti lakáscélú kölcsön havi részleteinek egy hányadát törleszthetik.

Rendkívüli felmondással szünteti meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának megbízatását a pénzügyminiszter. Oszkó Péter a többi között azzal indokolta Tátrai Miklós menesztését, hogy a társaság törvényes működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a tevékenységről szóló beszámolók késedelmesen, többször nem megfelelő tartalommal készültek el. Tátrai Miklós visszautasítja az állításokat, és úgy véli: politikai csatározások színterévé vált az állami vagyongazdálkodás.

Augusztus közepétől 50 milliárd forint keretösszeggel gazdaságélénkítési bankgarancia programot indít a kormány az elsődlegesen termelő tevékenységet végző vállalkozásoknak a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen. A bankgarancia 125 millió és 5 milliárd forint közötti, legfeljebb 5 éves lejáratú forgóeszközhitel felvételét teszi lehetővé.

Még nem született döntés arról, hogy kifizetik-e az APEH dolgozóinak jutalomelőlegét. Szollár Domokos kormányszóvivő emlékeztetett: a kabinet korábban úgy döntött: 2 évre befagyasztja a közszféra béreit, és ez az összes juttatást érinti. A szakszervezet sztrájkra is kész, ha nem sikerül megállapodniuk a prémiumról.

Félidejénél tart az aratás; a 2 millió hektárnyi terület feléről már betakarították a termést, a munkálatok várhatóan a jövő hét végére befejeződnek. Az őszi árpát és a repcét már learatták, az őszi búzának 40 százaléka van a magtárakban.

Kiterjedt gázmezőre bukkantak a Mol szakemberei a Somogy megyei Zaláta térségében, ezzel valószínűleg az utóbbi 30 év legnagyobb szénhidrogén készletét találták meg a Dráva medence alatt.

Megkezdődött az egyeztetés Budapesten arról a pontonhídról, amellyel a Margit hidat váltanák ki a felújítás idejére. A Honvédelmi Minisztérium és a fővárosi önkormányzat szakemberei a Széchenyi rakparton, a Parlament közelében tartottak szemlét. A Margit híd teljes lezárását az augusztus 20-ai ünnepségek utánra tervezik.

Átlagosan 5 százalékkal emeli a helyközi, elővárosi és HÉV jegyek árát a BKV. Az áfaemelés miatt szükséges módosítás a közlekedési minisztérium rendelete alapján lép életbe. A helyi bérletek és jegyek már július elsejétől drágultak.

Három újabb embert vett őrizetbe terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanújával a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda. Keresztes Imre főügyész közleménye alapján az érintettek a gyanú szerint részt vettek a Budaházy György által 2007. elején létrehozott csoport tevékenységében. A szervezet célja az volt, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×