eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Konrád György kilépett az SZDSZ-ből

Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből. Ez ő maga erősítette meg az MTI-nek.

A párt egykori alapítója közölte, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila "nyegle modora", amellyel az új vezető az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart.

Hozzátette, az sem nyerte el a tetszését, hogy a pártelnök olyan dolgokért kért bocsánatot, amelyeket nem ő tett, így ez a bocsánatkérés valójában váddá alakult át.

Rosszallását fejezte ki azért is, hogy a szabad demokraták megválasztott képviselőit Retkes Attila "mintegy érvénytelen képviselőkké nyilvánítja". Mondandóját összegezve közölte, "kapkodó és megalapozatlan álláspontnak" tekinti az elnök által elmondottakat. Hozzátette, az SZDSZ-ben becsülte azt, hogy volt valamiféle folyamatossága az értékeknek, a rokonszenveknek és a tiszteletnek, ezek eltűntével viszont ez már nem az a párt, amelyet támogatni kívánna.

Konrád György hozzátette, hogy az elmúlt időszakban nem újította meg a párttagságát, de ennek ellenére az volt látszat, hogy ő az SZDSZ tagja, és ő ezt "nem ellenezte".

"Ez az új vezetés viszont nekem nem tetszik" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×