eur:
394.22
usd:
365.03
bux:
65450.5
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fidesz: a HospInvest nem pénzt hozott, hanem pénzt vitt el a rendszerből

A Fidesz szerint a HospInvest Zrt. nem pénzt hozott, hanem pénzt vitt el a rendszerből. Pesti Imre, a párt szakpolitikusa az egészségügyi miniszter szerepéről szólva úgy fogalmazott: Székely Tamás a betegek, a szakma helyett a pénz mellé tette le a voksát.

A HospInvest tevékenységét botrányosnak minősítő Pesti Imre szerint Székely Tamás nem úgy vonta le a tanulságot, ahogyan egy felelős politikustól elvárható, ugyanis továbbra is a funkcionális privatizációt támogatja az egészségügyben.

Miután a hatvani és a gyöngyösi önkormányzat már korábban felmondta a HospInvesttel kötött, a helyi kórház működtetéséről szóló szerződést, hétfőn a hevesi megyegyűlés is felhatalmazta a testület elnökét, hogy "legkorábban" augusztus 1-jén mondja fel a társasággal az egri kórház vagyonkezelésére kötött szerződést. A HospInvest Zrt. 2008. november 1-jén vette át az egri kórház üzemeltetését, majd áprilisban bejelentette, csődvédelmet kér.

Pesti Imre kifejtette, amikor 2006-ban a szocialisták meghirdették az egészségügyi reformot, nyilvánvalóvá vált, hogy létezik egy titkos alku köztük és az SZDSZ között, amely szerint az egészségbiztosítási pénztár magánosítása a szabad demokratákat gazdagítaná, a kórház-privatizációban pedig a szocialisták érdekeltek, akiknek támogatása - véleménye szerint - mindvégig kimutatható volt a HospInvest mögött.

A Fidesz korábban is jelezte, hogy a HospInvest egy olyan cég, amely kvázi pilótajátékot űz a magyar egészségügyben - emlékeztetett a képviselő, hozzátéve: mindenütt, ahol a társaság jelen volt, ellátási zűrzavarok keletkeztek, osztályokat zártak be. Ennek ellenére - folytatta - nem sikerült rávenni a szocialista egészségpolitikusokat, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a problémával.

A témában az InfoRádió keresi Székely Tamás egészségügyi minisztert.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×