Németh Miklós: Mindvégig ott éreztük a magyar nép támogatását

InfoRádió / MTI
2009. július 4. 15:22
A vasfüggöny lebontásával, a határnyitással kapcsolatos döntések meghozatala és zavartalan lebonyolítása körül mindvégig ott éreztük a magyar nép támogatását, e nélkül nem úgy történtek volna a dolgok, ahogy történtek - mondta Németh Miklós, "a rendszerváltás miniszterelnöke" szombaton Sopronban, a vasfüggöny lebontásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

A megemlékezést a magyar, az osztrák és a bajor evangélikus egyház közösen rendezte. A pódiumbeszélgetésen szemtanúk, történészek, politikusok emlékeztek a két évtizeddel ezelőtti eseményekre.

Németh Miklós az ország szavahihetőségének fontosságát hangsúlyozta, amikor visszaemlékezett a határnyitást megelőző tárgyalásokra, amelyeket egyebek között Helmut Kohl akkori német kancellárral folytatott. A Nyugat-Európát Közép-Európától elválasztó határ megnyitását "szoros együttműködésben" kellett végrehajtani az osztrák és az NSZK-beli kormánnyal - mondta, hozzátéve, hogy 1989 nyarán 40-60 ezer Magyarországon várakozó, NDK-ból menekülőről tudtak.

A volt miniszterelnök felidézte, hogy ,89 kora tavaszán tájékoztatta Gorbacsovot a vasfüggöny felszámolásával kapcsolatos döntésről. A volt szovjet elnök akkor úgy reagált, hogy 1956 nem ismétlődik meg, amíg ő a Szovjetunió első embere.

Az augusztus 19-én tartott Páneurópai Piknik idején is volt ok az izgalomra, hiszen az országban 80 ezer szovjet katona állomásozott, működött a munkásőrség és a belügyi állomány, a határőrség, a titkosszolgálatok, egyszóval "felülreprezentáltak" voltak - emlékezett Németh Miklós, hozzátéve, hogy szerencsére rendben, vér és tragédia nélkül lebonyolódott a piknik.

A határnyitást követően két hónappal összeomlott az NDK-rezsim és "az egész NDK megérkezett a szabadság földjére" - fogalmazott a volt kormányfő.

Oplatka András történész hozzászólásában markáns különbséget tett 1956 és 1989 között, mondván ,56 késő ősze a reménytelenség időszaka volt, 1989 nyara és ősze pedig a reménységé. Idézte Németh Miklós korábbi álláspontját, miszerint a határnyitás nem személyes érdem volt, hanem Magyarország kollektív teljesítményének tekinthető.

Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője hozzászólásában rámutatott: a magyarországi egyházak nem játszottak olyan szerepet a rendszerváltásban, mint akár az NDK-ban vagy Lengyelországban. "A legvidámabb barakk", a relatív szabadság mintha most bosszulná meg magát - vélekedett, hozzátéve: amit Németh Miklós és kormánya tett, azzal azok vétkeit is elfedte, akik 1956 leverését követően nem tanúsítottak teljes megbánást.