eur:
395
usd:
365.48
bux:
65377.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nőtt a viareggiói vasúti szerencsétlenség áldozatainak száma

Huszonegyre emelkedett pénteken az észak-olaszországi Viareggióban három napja történt vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.

Az éjszaka Carrara város kórházában belehalt súlyos égési sérüléseibe egy nő, akit - a halálos áldozatok többségéhez hasonlóan - még nem sikerült azonosítani. Később bejelentették, hogy egy fiatal férfi is elhunyt a sérültek közül.

A többi sérült állapotáról eltérő hírek láttak napvilágot. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök csütörtökön 11 nagyon súlyos sérültről beszélt, a polgári védelem 15 súlyos sérültről számolt be, míg más források szerint a kórházba került sérültek közül 20 válságos állapotban van. Ellentmondó adatokat közöltek a sérültek számáról is: egyes hírek szerint 25, más források szerint 28 embert ápolnak kórházban.

A nyugat-toscanai üdülőhely szívében álló pályaudvaron keddre virradóra kisiklott egy tehervonat, majd két, cseppfolyós földgázzal feltöltött tartálykocsija kigyulladt és felrobbant. A robbanás hatalmas tüzet és rombolást okozott. Két épület összeomlott, öt másik megrongálódott, és a lángok átterjedtek a belvárosi pályaudvarral szomszédos utca házaira és az ott parkoló autókra. Szakértők feltételezik, hogy az egyik vagon tengelytörése okozhatta a szörnyű katasztrófát. Ez volt az utóbbi 20 év legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége Olaszországban.

Az olasz vasútbiztonsági hivatal csütörtökön kivonatta a forgalomból az összes olyan típusú tartálykocsit, amellyel a baleset történt Viareggióban. A vagonok tulajdonosa, az amerikai GATX cég bécsi székhelyű leányvállalata, a GATX Rail Europe ezután bejelentette: "önként és óvintézkedésként" kicseréli a kisiklott vagonokhoz hasonló összes tartálykocsija tengelyét Olaszországban.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint a viareggiói pályaudvaron péntek reggel újraindult a forgalom, de a nyolc vágányból egyelőre csak kettőn közlekedhetnek vonatok.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×