eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Autóikat hátrahagyva menekültek el a csempészek Szabolcsban

Autóikat és 11 millió forint értékű dohányárut hátrahagyva menekültek el cigarettacsempészek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a járőrök elől - közölte a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Fedor Rita elmondta: az egyik autót Szamostatárfalvánál, a másikat Kispalád és Botpalád között akarták igazoltatni a határrendészek, de a sofőrök egyik esetben sem álltak meg.

Szamostatárfalvánál egy terepjáró vezetője nem állt meg a határrendészek jelzésére. Később járművel lehajtott egy sáros útra, ahol elakadt. A helyszínről a sofőr gyalog menekült el. Az autóban 9500 doboz, hétmillió forint értékű ukrán zárjegyes cigaretta volt.

Kispalád és Botpalád között hasonló eset történt, a hátrahagyott autóban 6496 doboz cigarettát találtak.

A két ügyben a vám- és pénzügyőrség eljárást indított. A gépkocsikat és a csempészcigarettát elkobozták - közölte Fedor Rita.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×