eur:
394.35
usd:
370.35
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat kezdődött

Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla. Kánikula 2. elnevezéssel, újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat kezdődött. Elhunyt Karl Malden Oscar-díjas amerikai színész. A nap hírösszefoglalója

Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a jogállam nagy győzelmeként értékelte a határozatot. Az ítélőtábla szerint megállapítható, hogy a gárda felvonulásai Tatárszentgyörgyön és más, etnikai feszültségek által sújtott kistelepüléseken sértették mások jogait és szabadságát, mert a konfliktusok megoldása helyett azokat tovább szították. Gaudi-Nagy Tamás, az egyesület jogi képviselője és Vona Gábor elnök az ítélethirdetés után bejelentette, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz és a strasbourgi bírósághoz fordulnak az ügyben.

A miniszterelnök szerint a fejlődés és a válságkezelés alapja, hogy rend legyen az országban. Bajnai Gordon Miskolcon, a rendészeti szakközépiskola speciális fegyveresbiztonságiőr-képzésének záró ünnepségén azt mondta: a közös életet szabályozó törvényeket mindenkinek be kell tartani. A kormányfő úgy fogalmazott: ezt a rendet az államnak, a rendőrségnek kell biztosítania.

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a módosított vízgazdálkodási törvényt Sólyom László államfő. A vízgazdálkodási törvény jelenleg előírja, hogy a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe. A köztársasági elnök azt kifogásolta, hogy a parlament által elfogadott törvény lehetőséget adna egyedi felmentésre a visszatáplálás alól. Sólyom László szerint a felszín alatti egységes vízbázis megóvása szempontjából is fontos a visszajuttatás.

Kánikula 2. elnevezéssel, újabb fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat kezdődött - közölte a kormányszóvivő. Budai Bernadett elmondta: a 11 hatóság részvételével, egy hónapig tartó akciósorozatban elsősorban a belföldi turizmus szempontjából kiemelt területeken, a vendéglátóhelyeken, az idényjellegű rendezvényeken, fesztiválokon, strandokon, fürdőkben végeznek ellenőrzéseket, és vizsgálják a szezonális foglalkoztatást is.

Tiltakozik a Fidesz a nemzeti kulturális örökség részét képező kastélyok eladása ellen. Bencsik János, a párt országgyűlési képviselője azután beszélt erről, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezte tíz állami tulajdonú kastély piaci hasznosítását. A fideszes politikus azt mondta: a 10 kastély közül 8 olyan településen van, amely a Balaton, a Fertő, a Velencei- és a Tatai-tó környezetében található. Hozzátette: itt várhatóan szórakoztató-központ vagy kaszinó épülne.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint megoldást jelenthet egy pontonhíd felállítása a Margit híd felújításának idejére. Tarlós István azt mondta: az ügyben a vízügyi hatóságokkal is egyeztetni kell a nemzetközi hajóforgalom miatt. Korábban Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: a főváros tervet dolgoz ki a Margit híd egy évig tartó felújítása alatti fennakadások csökkentésére, és az elképzelések között egy pontonhíd felállítása is szerepel.

Olaszországban 18-ra emelkedett a hétfő éjjeli vonatszerencsétlenség és az azt követő robbanás halálos áldozatainak száma. Hivatalos adatok szerint 28 sérültet ápolnak kórházban, közülük 20 állapota válságos. A szerencsétlenség Viareggio pályaudvarának közelében történt; a cseppfolyós földgázt szállító tehervonat öt utolsó vagonja siklott ki, kettő közülük felrobbant. A vizsgálatok szerint a balesetet az okozta, hogy eltört az első vagon tengelye.

Kizárható az a feltételezés, hogy az egy hónapja az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép még a levegőben darabokra tört. A szerencsétlenség körülményeinek feltárását végző francia hivatal szerint az utasszállító egy darabban, nagy sebességgel csapódott a vízfelületnek. Az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó utasszállító gépe június 1-jén zuhant le; a szerencsétlenségben 228 ember vesztette életét, köztük 4 magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar.

Elhunyt Karl Malden Oscar-díjas amerikai színész, a San Francisco utcáin című tévésorozat egykori nyomozója. A művész Djordje Sekulovic néven, szerb bevándorlók gyermekeként született az Egyesült Államokban. Nevét filmes karrierje kezdetén változtatta meg. A sorozat mellett A vágy villamosa 1952-es filmváltozatából is ismerheti őt a magyar közönség. Karl Malden 97 éves volt.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×