eur:
394.45
usd:
370.3
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Csaba László: Szakrális áldozat a vagyonadó

A Nemzetközi Valutaalapnak bemutatott szakrális áldozatnak tekinti Csaba László közgazdász professzor a vagyonadót. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az adónem bevezetése átgondolatlan lépés volt, és szerinte az elkövetkező 4-5 évben egyetlen forint bevételt sem hoz majd az államnak. Hozzátette: a kabinetnek a költségvetési hiányszámon kívül nincs stratégiai célkitűzése.

A vagyonadó a Nemzetközi Valutaalapnak bemutatott szakrális áldozat - vélekedett Csaba László közgazdász professzor. A Közép-európai Egyetem tanára az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az IMF követelte adónemet be is vezették, meg nem is, mint az okos lány a mesében.

Csaba László végiggondolatlannak tartja a vagyonadó bevezetését, mert szerinte nem lehet az amerikai alapon álló és amerikai szerzők által írt közpénzügyi tankönyvek logikáját rákényszeríteni a magyar viszonyrendszerre.

A közgazdász hangsúlyozta: a vagyonadó praktikus és elvi nehézségekbe ütközik, ugyanis az ingatlanbecslés és nyilvántartás gyenge állapotban van, így nehéz kivetni az adót, az alapja pedig vitatható. Ha fellebbezni is lehet az adó ellen, akkor 2013-2014 előtt nem hoz bevételt a bevezetése - tette hozzá. Csaba László szerint a válságkezelő kormánynak nem ilyen távlatos döntésekkel kellene foglalkoznia.

Minél többet tudunk az idei évről és a költségvetésről, annál jobban elborzadhatunk - emelte ki a Közép-európai Egyetem tanára. Csaba László közölte: őt a költségvetési törvénya marxista értéktörvényre emlékezteti, ami sohasem érvényesült.

Kilenc hónap alatt majdnem a duplájára emelkedett az idei költségvetés hiánycélja - emlékeztetett a közgazdász professzor, aki szerint ez azért is aggasztó, mert a kabinetnek a büdzsé hiányán kívül nincs stratégiai célkitűzése.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×