eur:
395.32
usd:
372.3
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Bajnai: Én sok lehetőséget kaptam ettől az országtól

Az ország felemelkedéséhez az egymást követő kormányok következetes és egy irányba mutató, határozott, őszinte, józan ész alapú cselekvésére lesz szükség - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a HVG-nek adott interjújában.

A hetilap csütörtöki számában olvasható interjúban a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy kormánya mindenkivel egyeztet, aki hajlandó erre. Úgy fogalmazott, hogy az emberek a következő választáson mondhatnak véleményt teljesítményéről, illetve ítélhetnek azokról a pártokról, amelyek támogatták kormányát. Mint mondta, bízik abban, hogy ez az ítélet pozitív lesz, mert a mostani kormányt támogató pártok "felelősséget vállaltak egy nagyon nehéz helyzetben az országért, szemben másokkal, akik úgy tűnik, ezt a felelősséget még a szavak szintjén sem vállalják".

Szavai szerint ez a kormány egy év alatt annyit tehet, hogy Magyarországot egy éles kanyarral elfordítja annak a szakadéknak széléről, amelybe nagyon könnyen lehullhatott volna, ha nincs gyors válságkezelés, és elindítja megint fölfelé.

Bajnai Gordon véleménye szerint Magyarországnak az ártott a legtöbbet az elmúlt 10 évben, hogy az ország jövőjét a nagy pártok folyamatosan alárendelték a saját, rövid távú hatalomszerzési vagy hatalommegtartási szándékaiknak. A válság adta lehetőségnek nevezte azt, hogy "néhány dolgot, amit korábban nem csináltak meg, és ami miatt Magyarország lényegesen mélyebben van ebben a válságban, mint más országok, azokat most legalább végre megcsináljuk és helyre tegyük". Mint mondta, kormánya már eddig is igazolta, hogy le mert dönteni olyan régi politikai tabukat, amelyek fenntarthatatlanná tették az ország működését.

A miniszterelnök leszögezte, hogy nem lesz választási költségvetés. Hozzátette: Magyarországot az vitte ilyen bajba, hogy négyévente hatalmi érdekből irracionális ígérgetések kezdődtek.

Úgy vélte, hogy mindenképpen igazságosabbá teszi a közteherviselést az, ha a munkára rakódó terheket csökkentik. Emellett kiemelte, hogy az adózók 90 százaléka jövőre már az alsó adókulcs alá fog tartozni, 2011-től pedig a sávhatár annyira fölcsúszik, hogy lényegében ténylegesen csak a felső tízezer fog magasabb adókulcs szerint adózni. Eközben a munkaadói oldalról több mint 400 milliárd forinttal csökkentik jövőre a cégek munkához kapcsolódó terheléseit, melynek az eredménye az, hogy európai összehasonlításban is versenyképesebb lesz a munkaadók magyarországi terhelése.

1 forintos fizetés, másfél millió forintos vagyonadó

A HVG kiszámolta, hogy Bajnai Gordon a két háza után körülbelül másfél millió forint vagyonadót fog fizetni. Arra a kérdésre, hogy 1 forintos miniszterelnöki fizetéséből, hogyan tudja majd ezt kifizetni, úgy válaszolt: "azt gondolom, hogy én ettől az országtól nagyon sok lehetőséget kaptam a pályafutásom első 16 évében, jó módú ember vagyok és ezért megtehetem, hogy a Magyar Köztársaság szolgálatában ilyen válságos helyzetben jelképes fizetésért dolgozzak."Elmondta, kormányfőként kötelességének érzi, hogy - magát is beleértve - azoktól kérjen több áldozatvállalást, akik ezt megengedhetik maguknak. "Ezért a vagyonadónak van szolidaritási funkciója is, de a válságkezelésen túl hosszú távon is helyes lépés a magyar adórendszerben ezt bevezetni."

Rendszeresen találkozik Sólyom Lászlóval

Azzal kapcsolatban, hogy rendszeresen találkozik a köztársasági elnökkel, Bajnai Gordon kifejtette, feladatának tartja, hogy tájékoztassa Sólyom Lászlót arról, hogyan látja a főbb gazdasági vagy más folyamatokat, bizonyos témákban a véleményét is megkérdezze.
"Persze a döntés és cselekvés felelőssége az enyém. Nem megyünk soha túl azon a határon, ami az ő alkotmányos jogkörét relativizálná vagy esetleg az alkotmányban leírt folyamatokat torzítaná. És azért a rendszerességet ne úgy értsék, hogy én kétnaponta fölmegyek a Sándor palotába" - fogalmazott.

Mint mondta, nem érzékeli úgy, hogy a köztársasági elnöknek direkt befolyása lenne arra, hogy a pártok hogyan viselkednek.

"Talán csak kampány utáni, vagy vihar előtti csend van, de én egyelőre nem látok jelentős változást az ellenzék működésében. Rossznak tartom azt, ami Magyarországon a politikai kultúrában kialakult. Az agresszív negatív kampány, a tudatos, cinikus lejáratás mindkét oldalon jó ideje tart, és úgy tűnik, hogy a Fidesz fejlesztette ezt tudatosan tökélyre az elmúlt években" - mondta.

Kitért arra, hogy véleménye szerint a Jobbik nézetei fertőzőek és a demokrácia egészségét veszélyeztetik. "De attól, hogy e fertőző nézeteket karanténba zárjuk, a fertőzés okait nem szüntettük meg. Ezért azt gondolom, a mindenkori kormány feladata, hogy nagyon gyorsan találjunk már rövid távon is értelmezhető, demokratikus, európai válaszokat azokra a problémákra, amik a közbiztonság, az együttélés, a munkavállalás és a szociális rendszer működése kapcsán felmerülnek Magyarországon."

Közölte, a parlament szigorítja a büntető törvénykönyvet, és emelni tervezik a rendőri jelenlétet is, növelve a magyar polgárok biztonságérzetét a legkisebb településeken is. "Ez nem etnikai kérdés, mint ahogy például a Jobbik sugallja" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×