Nem tudták lemondatni Kóka Jánost

InfoRádió / MTI
2009. június 13. 18:53
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nem fogadta el szombaton azt a javaslatot, hogy Kóka János mondjon le frakcióvezetői beosztásáról, és maga helyett jelöljön más személyt a küldöttgyűlésig - közölte az ülés után Vámos József, a javaslat előterjesztője. Hozzátette: javaslata 27 támogató voksot kapott, 31-en ellenezték, négyen pedig tartózkodtak.

A politikus az ot ülése után kijelentette: érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy frakcióvezető, aki korábban pártelnök is volt, nem kért szót, nem fejtette ki a véleményét, nem reagált a hozzá intézett kérdésekre, s az ot jelen lévő tagjainak semmit nem mondott az általa elképzelt jövőről.

Vámos József szerint a szavazás eredményével és Kóka János hallgatásával az SZDSZ közel került ahhoz, hogy július 4-én, a küldöttgyűlésen ismét táborok feszüljenek egymásnak, miközben az összefogás, a közös útkeresés lenne a fontos.

Kóka János úgy reagált az előterjesztésre, hogy az országgyűlési frakció ma az SZDSZ legnyugodtabb, leginkább működőképes része.