Megjelent a 2010-től érvénybe lépő szakorvosképzési rendszerről szóló új kormányrendelet. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint továbbra is megmarad az ingyenes, államilag támogatott képzés, de a meghirdetett keretszám felett - költségtérítéssel - be lehet majd kerülni a rendszerbe.
A Magyar Közlönyben közzétett rendelet értelmében a képzésben résztvevők azonnal a kórházzal kerülnek munkavállalói jogviszonyba, így a törzsképzés után folytathatják a munkát a munkáltató kórházban, valamint a hiányszakmákhoz kiemelt támogatást nyújtanak a képzési idő egészére, ami a diplomás minimálbéren felül bruttó 64.750 forintot jelent. Az egészségügyi tárca az új rendeletben megemelte a központi gyakornoki keretszámokat is, és a korábbi 10 százalék helyett 50 százalékban határozta meg azt.