Bárándy György: Meg sem keresett az állambiztonság az újratemetés előtt

Infostart
2009. június 12. 18:41
Bárándy György tagadja, hogy az állambiztonság kérésére bármit is tett volna Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. Az ügyvéd az InfoRádiónak elismerte, hogy a negyvenes évek végén kapcsolatban állt a titkosszolgálattal, a semmitmondó jelentései miatt azonban két évet töltött Kistarcsán az internálótáborban.

Valóban kapcsolatban állt 1951-ben az állambiztonsággal Bárándy György, amikor kitelepítések voltak, de az általa szolgáltatott információk nem voltak valósak, miután leellenőrizték, két évre Kistarcsára küldték őt, internálótáborba - nyilatkozta az InfoRádiónak az érintett. Utána meg három évig krumplit zsákolt a Nagycsarnokba.

Azaz úgy dolgozott az állambiztonságnak, hogy azért rögtön internálták is - szögezte le Bárándy Péter.

Az 56-os Intézet szerint Bárándy Péter azt a feladatot kapta Nagy Imre 1989-es újratemetésével kapcsolatban, hogy az állambiztonsági szervek által elgondolt koncepciót sugallja az ismerőseinek, a francia nagykövetnek és a katonai attasénak. Bárándy leszögezte: ebből egy betű sem igaz.

A francia, a német, az olasz, a belga, a holland és még jó néhány nagykövettel nagyon jó kapcsolata volt az ügyvédnek - mutatott rá -, mivel jogtanácsosukként működött. A francia nagykövet más ügyből kifolyólag felhívta őt, hogy látogassa meg a nagykövetségen. De hogy mit akart, arra nem emlékszik.

Szemben volt azonban az Állami Egyházügyi Hivatal, amire rákérdezett a nagykövet, hogy mi van ott. Bárándy bement az ÁEH-be, ahol összehozták egy úrral, aki válaszolt a kérdésre, amit pedig Bárándy tolmácsolt a nagykövetnek.

Pár nap múlva megjelent két úr, akik azt kérdezték, mit keresett ő a francia nagykövetségen és az ÁEH-ben, amire elmondta a történetet Bárándy.

Nagy Imre temetésével kapcsolatban meg sem keresték - szögezi le Bárándy György, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy nincs olyan nagykövet, aki a fennálló államrend elleni lázításra rávehető.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást