Terhelő vallomást tett Ujhelyire a Zuschlag-per egyik vádlottja

InfoRádió / MTI
2009. június 11. 17:49
Kecskeméten terhelő vallomást tett Ujhelyi István szocialista politikusra a Zuschlag-per egyik tanúja.

Balázs Attila, aki 2003-ban lett a Fiatal Baloldal - Ifjú Szoicalisták Tolna megyei elnöke a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon azt mondta: Ujhelyi István, a Fibisz akkori elnöke, a pénzügyi problémák felvetésére azt mondta neki, hogy civil egyesületek pályázatain keresztül lehet megoldani a baloldali ifjúsági szervezet finanszírozási gondjait.

A tanú - vallomása szerint - törvénytelennek tartotta ezt, és nem próbált így pénzt szerezni. Balázs Attila azt mondta: később egyes rendezvényekre Zuschlag Jánostól kapott pénzt, és az összeget a negyedrendű vádlott, Õri András utalta át neki.

A Fibisz volt Tolna megyei elnöke hozzátette: arról utólag értesült, hogy ezek a pénzek egyesületi bankszámlákról érkeztek. Ujhelyi István tanúkihallgatása a tervek szerint június 23-án lesz.

Az ügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.