A vasárnapi EP-választást követően több elemző beszélt meglepetésekről. Ezek sorában említették a Jobbik 3 mandátumát, Bokros Lajos befutását, vagy akár az MSZP "összezsugorodását".
A nők térnyeréséről a magyar belpolitikában nem történt említés. Pedig a legnagyobb figyelmet kiérdemlő négy pártfőhadiszállás közül háromban nők vitték a prímet. Az MSZP-t irányító Lendvai Ildikó és Dávid Ibolya MDF-elnök mellett Morvai Krisztina is főszereplővé vált.
A három hölgy közül ketten ráadásul triumfálhattak. Morvai Krisztina nyugodt, mosolygós, mérsékelt arcát igyekezett mutatni, vele ellentétben Dávid Ibolya haragos és szigorú volt. Az MDF elnöke talán azért nem tudott felhőtlenül örülni, hiszen pártjának sikere vélhetően inkább köszönhető Bokros Lajosnak, mint a pártelnöknek.
Lendvai Ildikó többnyire eredményesen tudta kifelé sugározni azt, hogy sem ő, sem pedig pártja nincs különösebben megrendülve. Az MSZP jelentős gondjait azért jól mutatja, hogy elnöke igyekezett a szocialisták helyett a Jobbikkal és a Fidesszel foglalkozni. Még arról is említést tett, hogy a Jobbik a Fidesznek is kellemetlen, így Orbán Viktorék akár együtt is működhetnének a szocialistákkal a Jobbikkal szemben.
Szerző: Kovács András István