Végetért Szilvásy György 4 órán át tartó gyanúsítotti kihallgatása. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy egy rendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják a volt titokminisztert.
Az ügyészség álláspontja szerint Szilvásy jogalap és törvényes cél nélkül kezelt különleges személyes adatokat: a Kövér László és Demeter Ervin telefonbeszélgetéseiről készült telefonfelvételeket jogtalanul sokszorosította és több alkalommal nyilvánosságra hozta bizottsági üléseken és a sajtón keresztül.
Szilvásy György az újságíróknak elmondta, hogy a gyanúsítás ellen panasszal élt. Szerinte ebben az ügyben gyanús gyorsasággal intézkedik az ügyészség, míg az eredeti feljelentés óta eltelt 8 hónap alatt feltűnően vontatottan halad a nyomozás.