Oszkó: A forgalmi érték alapján kell az ingatlanadót bevallani

Infostart
2009. május 29. 07:40
A pénzügyminiszter szerint a felső középosztály adófizetési kötelezettsége még a vagyonadóval együtt is csökken. Oszkó Péter elmondta: az ingatlanadót a forgalmi érték alapján kell bevallani, a törvényjavaslatban szereplő táblázat csak segítséget ad az érték meghatározásához. A bevallott összeget azonban az APEH ellenőriz.

Semmi sem kötelezi az adóalanyt arra, hogy a vagyonadóról szóló törvényjavaslatban szereplő táblázat alapján határozza meg ingatlanja értékét, bevallani a forgalmi értéket kell - mondta az InfoRádióban a pénzügyminiszter.

Oszkó Péter hozzátette: a bevallott értékeket ugyanakkor az adóhivatal ellenőrzi, meg is van erre az apparátusa, hiszen az illetékeket is az APEH szedi. A bevallások alapján néhány éven belül a hivatalnak már olyan ingatlan-nyilvántartási adatbázisa lesz, amely komoly értéket képvisel majd.

A miniszter arra is rámutatott: az adóváltozások a középosztály számára nem jelentenek többletterhet, a felső tízezer számára azonban igen. A középosztálynak, azaz az átlagbér és havi 500 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkezőknek a személyi jövedelemadó nagyobb mértékben csökken majd, mint amennyit az ingatlanadó elvisz.

Többletterhet azoknak kell elszenvedniük, akik havi 1,7 millió forintos, vagy annál magasabb jövedelemmel rendelkeznek.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Oszkó Péter 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Oszkó Péter 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást