Közgazdászok a kormányprogramról: "Pénzt akartak csinálni a semmiből"

Infostart
2009. május 29. 11:00
Egy év alatt érdemben nem lehet válságot kezelni - egyebek mellett ebben is egyetértettek azok a neves közgazdászok, akik a Bajnai-csomagot értékelték a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezvényén.

Pénzt akartak csinálni a semmiből - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Szegedi Egyetem oktatója szerint ez okozta a gazdasági világválságot. Botos Katalin a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezvényén egyebek mellett bírálta a Bajnai-kormány programját, amely szerinte olyan területektől - például az oktatástól - is pénzt vesz el, amelyek versenyképessége a felemelkedés záloga.

A válságkezelő program irányával és például a 13. havi nyugdíj eltörlésével egyetért a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, de a közszférában dolgozók bérének befagyasztását, illetve a családi pótlék megkurtítását már nem tartja kifizetődő ötletnek.

Az előbbi esetében a dologi kiadások növekedésétől tart Palócz Éva, az utóbbinál pedig inkább a rászorultsági elvet alkalmazná. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarország annyira eladósodott, hogy csak a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió pénzügyi segítsége menthette meg a csődtől az országot.

Egy, egy évre hivatalba helyezett kormánynak nincs felhatalmazása hosszú távú gazdaságpolitikai döntéseket hozni - Csaba László akadémikusnak ez volt a legfőbb kritikája a Bajnai-csomaggal szemben.

A közgazdászok egyetértettek abban, hogy Magyarországot a vezetés hiteltelensége miatt a lehető legsebezhetőbb állapotában érte a válság, amely egyszerre bizalmi, gazdasági, társadalmi, foglalkoztatási és fejlődési krízis.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást