Egyházi tiltakozás az MSZP-s szórólap miatt

InfoRádió / MTI
2009. május 29. 15:01
Tiltakozását fejezte ki a kalocsa-kecskeméti érsek, mert a Magyar Szocialista Párt egyik európai parlamenti választási szórólapján szerepel a kalocsai főszékesegyház és az érseki rezidencia fotója. Az MSZP a kampányanyagot a Bács-Kiskun megyei 7. választókerületben terjesztette.

Mészáros István érseki irodaigazgató-helyettes az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Bábel Balázs tiltakozik az egyházi épületek kampánycélokra történő felhasználása ellen, "annál is inkább", mert a két épület felújítására az egyház nem kapott pályázati pénzt a mostani kormányciklusban.

A főegyházmegyei sajtószolgálat közleménye szerint a május 31-ei szentmisén, amikor felolvassák a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának az európai parlamenti választások alkalmából kiadott nyilatkozatát, egy tiltakozást is közzétesznek.

A tiltakozás szerint az MSZP által készített szórólapok képei azt sugallják, hogy a székesegyházon és az érseki székházon végzett munkák uniós támogatással készültek el, holott azok "a hívek áldozatából és adakozásából valósultak meg".

Molnár Gábor, az MSZP választókerületi elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szórólapok központilag készültek, de ők maguk elfogadták tartalmát. Hozzáfűzte, hogy a két szóban forgó épület Kalocsa és a választókerület szimbóluma, ezért szerepelnek a nyomtatványokon. A politikus azt mondta, hogy amennyiben akaratuk ellenére bárkit is megsértettek, elnézést kérnek.