Azonosították azt a férfit, akinek a koponyáját tegnap délelőtt találták meg Nagysimonyon - tájékoztatta az InfoRádiót a Vas megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szalai Ferenc hozzátette, vizsgálják, hogy öngyilkosság, vagy emberölés történt-e.
A Vas megyei Nagysimonyban a polgármesteri hivatal alkalmazottjai tegnap területtisztítás közben egy koponyát találtak - mondta az InfoRádiónak a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, aki hozzátette: a helyszíni szemlén a rendőrök a koponyától pár méterre megtalálták a testet is.
Szalai Ferenc elmondta: egy 57 éves nagysimonyi lakosról van szó, akit már három hete nem láttak a faluban.
A férfi halálának okát és körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, amelynek várhatóan egy hónapon belül lesz eredménye.