Varga István: Igenis van érdemi adócsökkenés

Infostart
2009. május 28. 07:30
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint nem igaz, hogy a kormány csomagja nem hoz érdemi adócsökkentést. Varga István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az átlagfizetéssel bíró magánszemélyek jól járnak a személyi jövedelemadó-változtatásokkal. Kifejtette azt is: iparági programokat indít be a kormány, hogy egyes stratégiai ágazatok minél hamarabb túljussanak a gazdasági válságon.

Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: a 2010-es adócsomag sokkal több pénzt hagy a dolgozó emberek zsebében.

Hozzátette: ennek jelei már a 2009. július elsejével életbe lépő változtatásokkal is megmutatkoznak, hiszen növekedik az adósávhatár, de a jelentősebb adócsökkentések majd január elsejével lépnek életbe. Ezek főleg a magánszemélyekre vonatkoznak, de a vállalkozásokra is hatással lesz az adómérséklés.

Kijelentette: az adóváltoztatás célja, hogy megteremtsék a gazdasági szféra által régóta követelt célt alapját, és a vagyon adóztatására helyezzék a nagyobb hangsúlyt, a vállalkozások és a jövedelmek terheit pedig csökkentsék.

Több vállalat is megkereste a kormányt, jegyezte meg, hogy nyújtson neki segítséget a válságból való kilábaláshoz. Varga István elmondta: ezeket a kéréseket egyenként vizsgálják meg, hogy eldöntsék, milyen egyedi konstrukciót tudnak nyújtani a kérelmezőknek.

De egyeztetnek a bankokkal is, hogy fenntartsák a kapcsolataikat a vállalataikkal. Sokszor ugyanis éppen a bankok ítélik ügyfeleik hitelképességét gyengébbnek, és így vonnak meg tőlük hiteleket. Ez a válság következménye, hiszen leértékelődtek a vállalatok által nyújtott biztosítékok - mutatott rá Varga István.

Hozzátette: van olyan vállalat is, amelyen nem tudnak segíteni, mert a menedzsment nem volt arra felkészülve, hogy kezelni tudjon erőteljes sokkhatásokat.

De készülnek teljes iparágakra vonatkozó programok, akciótervek is, hiszen szeretnék segíteni a kulcsiparágak felkészülését a jövőre - fejtette ki a miniszter. Négy ilyen iparág van, a logisztika, amelyben Belgium és Hollandia után harmadikok vagyunk Európában, a járműipar, a gyógyszeripar és az infokommunikáció.

Az ötödik volna a turizmus, de az másik minisztériumhoz tartozik. Azt szeretnék, hogy ezek legyenek a jövő Magyarországának húzóágazatai - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Arénában.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga István az adótörvényekrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga István az iparági támogatásokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást