Mintegy 200-300 millió forintos kárértékű ügyben indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság - mondta az InfoRádiónak Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya indított nyomozást még tavaly, a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen csalás bűntette miatt.
A Népszabadság információja szerint az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját, Nyékes Bélát és a szintén letartóztatásban lévő három társát is csalással gyanúsítják a nyomozók. A lap úgy tudja, hogy a gyanúsítottak a bűncselekményt követeléskezelés elszámolása során követték el.
Az értesüléseket az InfoRádió kérdésére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője személyiségi jogokra hivatkozva nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Mihályné Bornemisza Eleonóra azt mondta: a nyomozás sokáig elhúzódhat, ezért a hírzárlat még eltart egy ideig.