Orbán Viktor ellenfélnek tekinti a Jobbikot

Infostart
2009. május 28. 15:56
Új világ készül a Fidesz elnöke szerint, és ennek megfelelően kell megújítani az országot. Orbán Viktor a Heti Válasznak adott interjújában beszélt arról is, hogy miért tekinti a Jobbikot az ellenfelének, és hogy a bankrendszernek legalább felerészt magyar kézben kellene lennie.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, az utóbbi hetek MSZP végjátékának köszönhetően előállt az a helyzet, hogy már nem csak a jobboldal, hanem a baloldal választói is azt mondják, elég volt a Gyurcsány-Bajnai korszakból. Hangsúlyozta, az így létrejött nemzeti egységnek nagyobb a támogatottsága, mint az 1990-es rendszerváltó pártoké összesen.

Orbán Viktor szerint, ha az európai parlamenti választások eredménye számukra elsöprő többséget hoz, akkor a Fidesznek világossá kell tennie a kormány és a vele kapcsolatban lévő üzleti körök számára is, hogy az átmeneti időszakban már nincs értelme hosszú távú megállapodásokat kötni, mert a Fidesz más alapokon fogja újjászervezni a magyar gazdaságot.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint az uniós voksolás a parlamenti választás előre hozott fordulója, bizalmi szavazás a kormányról. Orbán Viktor úgy véli, minden egyes választási győzelem, amilyen a pécsi is volt, közelebb viszi a Fideszt a nagyarányú parlamenti sikerhez.

A Jobbikkal kapcsolatban úgy fogalmazott: a hebehurgyaságba csapó, szélsőséges habitusú politika súlyos károkat tud okozni. Emlékeztetett arra, hogy a Jobbik elnöke világossá tette, ők mindenképpen ellenzékben lesznek.

Azt mondta, mivel a Fidesz kormányzásra készül, így a Jobbikot az ellenfelének tekinti.
Arról is beszélt, hogy nem tartja megfelelőnek azt az intézkedést, melynek keretében az IMF-től kapott hitel egy részét a bankoknak juttatják. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az OTP-t mindenáron, az FHB-t pedig a gazdasági ésszerűség határáig meg kell védeni.

Orbán Viktor azt mondta, a válságból azt a következtetést vonta le, hogy a pénzügyi rendszernek legalább a felét magyar kézben kellene tudni. Hozzátette, azt azonban nem lehet hagyni, hogy újabb 600 milliárdot adjanak bármely banknak abból a pénzből, amit az emberektől, családoktól vettek el.

A politikus szerint ma a világ már nem egy gazdasági válságtól szenved, hanem egy mély, átható változáson megy keresztül. Azt mondta, egy új világra kell készülni, és ennek megfelelően kell megújítani az országot.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást