Hitelgaranciával segíti a kormány az élelmiszeripart

Infostart
2009. május 28. 13:10
A kormány június elsejétől 30 milliárd forintos hitelgaranciával próbálja kisegíteni a válság miatt bajba jutott élelmiszer-ipari vállalatokat, jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. A garancia csak a normális ügymenetű cégeknek jár, tehát a felszámolás alatt álló Herz Szalámigyáron ezzel a módszerrel nem tudnak segíteni.

Június elsejétől lép életbe az a kormánygarancia program, amely a Magyar Fejlesztési Bankkal együttműködve 30 milliárd forintos hitelgaranciát nyújt azoknak az élelmiszer-ipari vállalatoknak, amelyek a válság miatt kerültek nehéz helyzetbe. Minderről Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára számolt be a kormányszóvivői tájékoztatón.

Elmondta, az állam 90 százalékos kezességet vállal azokra a hitelekre, amelyeket olyan cégek vesznek fel, amelyek kapnának hitelt, ha nem lenne válság, most viszont a bankok nem állnak velük szóba.

Kiemelte, a Herz Szalámigyárra ez a segítség nem vonatkozik, mert csak normális ügymenetű cég kaphat hitelgaranciát. A Gyulai Húskombinát esetében más a helyzet, velük már megkezdték a tárgyalásokat. A Herz viszont felszámolás alatt van. Hozzátette: más módon ugyanakkor lehetséges a cég megmentése.

A tejágazatban vagy a borágazatban a tárca már korábban is kisegített több bajban lévő céget, állami közreműködéssel termelői kézbe adták a vállalatokat.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy ismét elindítják a mezőgazdasági géptámogatásokat. Az állam 25-től 35 százalékig tudja támogatni a gazdákat az új gépek megvásárlásában. Fontos elem, hogy a támogatásokkal még idén ősszel el kell számolni.

Szó volt az új erdőtörvényről is, amely a magánerdő-gazdaságok kérdéskörét szabályozza, és komoly szigorításokat tartalmaz a falopásokkal kapcsolatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást