"Most pártok közötti vetélkedés zajlik, de ott (az Európai Parlamentben) együtt kell működnünk, a fontos nemzeti érdekeket együtt kell képviselnünk" - mondta a politikus.
Választási fórumán kifejtette: mindhárom meghatározó európai parlamenti frakcióban - a néppártiban, a szocialistában és a liberálisban - erős magyar képviseletre van szükség. Göncz Kinga emlékeztetett rá, hogy az Európai Unió a gazdasági mellett fontos értékközösség. "Az EU sokat szán arra, hogy "kossuthi", tárgyalásos megoldások szülessenek" - mondta.
Hozzátette: az EP-jelenlét egyik célja a magyar nemzeti érdekek képviselete, illetve az, hogy az európai értékeket "minél nagyobb mértékben hazahozzuk Magyarországra".
A szocialisták listavezetője azért is fontosnak tartja magas részvételi arányt az EP-választáson, hogy ne torzuljanak az európai értékek. Megítélése szerint a szélsőséges hang, az agresszió, a gyűlölet megjelenése - amit, mint mondta, legmarkánsabban a Jobbik képvisel - "egyenesen szembemegy Európával".
Göncz Kinga szerint előfordulhat, hogy a Jobbik éppen az európai parlamenti választáson legitimálja magát, ami - szavai szerint - veszélyes tendencia. Ezzel megszűnne az az Európában eddig képviselt magyar álláspont, amely szerint a Jobbiknak nincs komoly támogatottsága.
Göncz Kinga annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "csakugyan nincs 5 százalékos támogatottsága a szélsőséges pártnak", de - tette hozzá - alacsony részvétel esetén bekerülhet az Európai Parlamentbe.
Ez is az egyik tétje a választásnak - mondta a szocialista politikus, s minél nagyobb részvételre szólított fel. Dávid Ibolya MDF-elnök csütörtöki, szintén Debrecenben tett kijelentésére reagálva - miszerint a listavezetők félnek nyilvános vitára kiállni - Göncz Kinga az MTI-nek elmondta: tudomása szerint az egyik tévécsatorna szervez ilyen vitát, s ő biztosan ott lesz.
"Remélem Bokros Lajos is ott lesz, s erősen remélem, hogy Schmitt Pál (a Fidesz-KDNP listavezetője) is részt vesz a vitán, eddig ugyanis egyedül tőle hangzott el, hogy nem szeretne ilyen vitán részt venni" - mondta a volt külügyminiszter Debrecenben.