Drágul a Margit híd felújítása

InfoRádió / MTI
2009. május 28. 18:17
Júliusban kezdené a Margit híd felújítását a főpolgármester, a beruházás azonban jóval többe kerül, mint amennyivel a városvezetés számolt.

Tegnap Demszky Gábor arról számolt be, hogy július 20-án indulnak a Margit hídon a forgalmat nem zavaró munkálatok, augusztusban pedig megkezdőik az ideiglenes villamosvágányok kiépítése, és ezzel a híd forgalom elől való lezárása.

A főpolgármester azt is elmondta tegnap, hogy a Fővárosi Közgyűlés 13 milliárd forintot már megszavazott a rekonstrukcióra, ebből egyébként 6 milliárdot az Európai Unió Strukturális Alapja ad a projekthez, de szükség lesz további 1,85 milliárd forintos tartalékkeretre.

Mint ma kiderült, áfa nélkül 20 milliárd forintba kerül a rekonstrukció; és ez a két ajánlat közül az olcsóbb. Ráadásul ebben az összegben nincs benne a szobrok felújításának 650 millió forintos költsége - igaz erről tegnap Demszky Gábor úgy nyilatkozott: költségtakarékossági szempontból ezt az elemet kihagyják - nincs benne az ideiglenes villamosvágány-építés 675 és a díszkivilágítás 150 millió forintja sem.

A főpolgármester az Origo hírportállal közölte: akkor is szerződést kötnek a pályázat nyertesével, ha ajánlata drágább a tervezettnél, és előteremtik a különbözetet.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a távirati irodának úgy nyilatkozott: azért drágul a felújítás, mert a gazdasági válság miatt nőttek a banki finanszírozási költségek, emelkedik az áfa, az acél világpiaci ára és az infláció is. Hozzátette: többletköltséget eredményez az is, hogy a tervezettnél később kezdődik a rekonstrukció és így csökken a kivitelezésre fordítható idő.

Amennyiben a tervekben nem lesz további változás, akkor a gépkocsiforgalom - egy évvel a lezárás után - 2010. augusztus végén indulhat meg ismét a hídon. A 4-es és 6-os villamos, a gyalogosok és a tervek szerint a kerékpárosok mindvégig használhatják a hidat.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást