"Nagyon sok képviselő - legalábbis amennyire én értesültem - azért nem tartotta jó jelöltnek Baka Andrást, mert nem volt magyarországi bírósági gyakorlata. Ugye ez megváltozott már, ráadásul elnöki bíróként dolgozott, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke mellett (...), ahol a bírósági igazgatásra is lehetett rálátása" - mondta Bárándy Gergely. A politikus hozzátette: most nagyobb esélyt lát arra, hogy az MSZP támogassa Baka Andrást, mint egy éve.
Baka András szakmai múltját és tudományos tevékenységét az MSZP-frakció mindig is tiszteletben tartotta; a legtöbb MSZP-s egy évvel ezelőtt azért nem támogatta, mert olyan jelölt volt, akinek nem volt helyismerete - fűzte hozzá.
Érdemi konzultációkra van szükség. Kérdés, hogy az egyéves tapasztalat birtokában milyen reformtörekvései vannak a jelöltnek. Várhatóan a frakció és a közjogi munkacsoport is ki fogja alakítani a véleményét a kérdésben - mondta Bárándy Gergely.
Az MSZP is érzi annak felelősségét, hogy végre betöltsék a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztját. A bírósági reform hatékonyabban haladhat, ha a Legfelsőbb Bíróságnak van elnöke - fűzte hozzá a politikus.