Júliusban Budapesten tartják az elhalasztott magyar-horvát kormányülést

Infostart
2009. május 27. 21:04
A tervek szerint július 3-án tartják a következő magyar-horvát együttes kormányülést - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda szerdán az MTI-t. A két kormány harmadik együttes ülését már többször elhalasztották.

A megbeszélésen szó lesz Horvátország uniós és euroatlanti csatlakozásáról, a határokon átívelő együttműködésről és fejlesztési lehetőségekről, ezen belül is az infrastrukturális, az energetikai, mezőgazdasági és a gazdaságfejlesztési témákról, valamint oktatási, kulturális, illetve tudományos kérdésekről. A találkozón kisebbségi kérdések is szerepelnek a napirenden - közölte a kormányszóvivői iroda.

A harmadik magyar-horvát kormányülést eredetileg tavaly szeptemberben tartották volna Pécsett. A halasztást követően március vége lett volna a következő időpont, de ez a találkozó is elmaradt. A magyar kormányválságra utalva a horvát kormányfő azt mondta: addig nem tartják meg az ülést, amíg Magyarországnak nem lesz új miniszterelnöke. Később a magyar kormányszóvivő arról beszélt, hogy a tervek szerint május második felében lehet a magyar-horvát kormányülés.

Az eredeti tervekben több egyezmény aláírása is szerepelt, így például az eszéki autópálya határ menti szakaszának megépítéséről.
A két kormánynak eddig két együttes ülése volt: az első 2006 januárjában Budapesten, a második 2007 májusában Zágrábban.