Hankiss: Az ország ügyeiért mindenki felelős

Infostart
2009. május 27. 17:00
Az ország ügyeiért mindenki felelős, egyéni és kisközösségi kezdeményezésekkel is tehetünk önmagunkért - foglalta össze a nemrég indult, Új Reformkor elnevezésű mozgalom célkitűzéseit Hankiss Elemér Széchenyi-díjas szociológus.

Itt az ideje, hogy a magyarok is ráébredjenek: az ország ügyeiért mindenki felelős. Persze a legnagyobb felelősség a politikai osztályé és az éppen hatalmon lévőké, ám minden ember, minden közösség tehet önmagáért - mondta az InfoRádiónak Hankiss Elemér az Új Reformkor első vitafóruma után.

Remek kezdeményezésnek tartja a Széchenyi-díjas szociológus a sajóvámosi falusi szabadegyetemet, ahol európai hírű előadók tartanak órákat, az azokról készült felvételt pedig a körzeti televízió is átveszi. Jó példa a szociális boltoké is, ahol a vásárlók közvetlenül a termelőktől, olcsóbban vásárolhatnak - fűzte hozzá Hankiss Elemér.

Az Új Reformkor mozgalom honlapján az effajta közösségi, társadalmi kezdeményezéseket gyűjtötték össze a szerkesztők; az oldalon azok is felvehetik egymással a kapcsolatot, akik az ország különböző pontjain hasonló programokat próbálnak megvalósítani - magyarázta a szociológus.

A mozgalom tagjai arra is próbálják felhívni a figyelmet, mely településeken születtek sikeres kezdeményezések, és elemzik a kudarcba fulladt akciókat, hogy a következőkben el lehessen kerülni a hibákat - mondta Hankiss Elemér.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást