Bolyai-díjazott: "Vannak olyan értékek, amelyeket az ember a legínségesebb időben sem nélkülözhet"

Infostart
2009. május 25. 08:15
Ritoók Zsigmond ókorkutató kapta idén a Bolyai-díjat. Az elismerést Sólyom László köztársasági elnök adta át az akadémikusnak a Nemzeti Színházban megrendezett díjátadó ünnepségen. A Bolyai-díj célja, hogy elismerjenek egy, a tudomány területén kiemelkedő eredményt elérő tudóst.

A budapesti díjátadón Sólyom László köztársasági elnök arról beszélt, hogy a Bolyai-díj emberi oldalát szeretnék hangsúlyozni. Mint mondta, az idei díjazott, Ritoók Zsigmond ókorkutató példakép lehet a mai kor emberének.

"Az idei díjazott személye, pályája, tudományos műve, de még a szakterülete is különösen indokolttá teszi, hogy a Bolyai-díj emberi oldaláról beszéljek. Olyan tudósról van szó, akinek az életében a tudomány kérlelhetetlen szigora, másrészt a humanizmusnak az ókortól kezdve a szépségre, az erkölcsre és közjóra irányuló kultúrája, valamint a tanítás öröme a legmélyebb értelemben

összekapcsolódik" - hangsúlyozta az államfő.

Bajnai Gordon miniszterelnök is beszédet mondott. Szerinte a Bolyai-díj a rendkívüli teljesítményekről szól, amelyeknek a szívós, kitartó, következetes, fáradságot nem ismerő, sokszor egy egész életen át tartó kemény munka az alapja. A kormányfő ugyanakkor az alapítókat is méltatta.

"Néhányan, akik a rendszerváltás nyertesei közé kerültek sikerük, tehetségük, talán szerencséjük, és kemény munkájuk révén úgy gondolták, hogy ebből a sikerből és szerencséből vissza akarnak adni valamit az országnak. Tiszteletreméltó, hogy felismerték ezt ilyen korán, és Magyarországnak jó lenne, ha most ezekben a nehéz órákban többen felismernék, hogy szükség van társadalmi szolidaritásra, és szükség van azoknak a gesztusaira, akik a társadalom sikeresebbjei közé tartoznak" - mondta a kormányfő.

A most 79 éves díjazott, Ritoók Zsigmond ókorkutató köszönőbeszédében elmondta, hogy előbb lett tanár, és csak utána tudós, és "roskasztóan nagy" kitüntetésnek nevezte az elismerést.

"Úgy érzem, hogy ez a kitüntetés nem az én ilyen-olyan, bizonyára vitatható érdemeimnek szól, hanem annak a szaknak, az ókorkutatásnak, amelynek szerény munkása vagyok, és annak a szélesebb tudományterületnek, amelybe szakom is tartozik, a humán tudományoknak. Így értelmezve van a kitüntetésnek igazán üzenete a széles nyilvánosság számára. Ha ezt a kitüntetést, amelynek alapítói a gazdasági életben tevékenykedő személyek voltak, éppen most a gazdasági válság idején, nem az ő tudtuk nélkül és nem az ő akaratukkal ellenkezőleg a humán tudományok egyik művelője kapja, úgy ez csak a gyors sikereket hajhászó korban azt jelenti, hogy vannak olyan értékek, amelyeket bár közvetlen hasznot nem hajtanak, az ember - ha valóban az -, a legínségesebb időben sem nélkülözhet" - fejtette ki a díjazott.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást