Már nem a 4-es metróra alapozna Atkári

Infostart
2009. május 23. 13:09
Mai fejjel már nem a 4-es metróra alapozná Budapest közlekedési beruházásait Atkári János volt főpolgármester-helyettes. A Pénzügykutató Zrt. igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy most már nem szabad abbahagyni a metróprojekt kivitelezést.

A mai gazdasági környezetben a 4-es metró projektjének elindítása helyett alapvetően más közlekedési és városszervezési koncepció megteremtését szorgalmazná Budapesten Atkári János volt főpolgármester-helyettes. A Pénzügykutató Zrt. igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: ez lehet, hogy szegényesebb lenne, de racionálisabban és hatékonyabban működtethető, élhetőbb várost jelentene.

Most már be kell fejezni a metróberuházást, mert annak felfüggesztése még nagyobb költséggel járna - emelte ki Atkári János.

Az egykori főpolgármester-helyettes szerint nem volt megfelelő módon kezelve a 4-es metró projektje, ez sok anomáliához vezetett, valamint a beruházás eddigi, tetemes plusz költsége is ebből, nem a tervek hiányosságából adódott.

A jelenlegi budapesti városvezetés által felhalmozott adósságok hosszú időre jelentős mértékben korlátozzák majd a következő ciklusban a fővárost irányító politikai erő cselekvőképességét és mozgásterét - jelentette ki Atkári János. Hozzátette: a nemrég elfogadott költségvetésben szereplő 46,9 százalékos hiány csak részben tartalmazza azokat a vállalásokat, amelyek az uniós pályázatok miatt illetve jogszabályi kötelezettségből keletkeznek.

Atkári János szerint az elhallgatott számok és a tervezettnél kisebb bevételt jelentő projektek - mint például a gázművek esetleges privatizálása - miatt jelenleg maga a városvezetés sem képes arra, hogy világosan felmérje Budapest valódi gazdasági helyzetét.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Atkári János 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Atkári János 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást