Róna Iván: "Az üdülési csekk megadóztatása növelheti a szürkegazdaságot"

Infostart
2009. május 22. 10:41
Az üdülési csekk bevezetése teljesen kifehérítette a turizmus egy részét. Ha megadóztatják, a forgalom egy része a szürke gazdaságot fogja táplálni - véli a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

A minimálbér erejéig adómentes volt az üdülési csekk, ami a belföldi turizmus hajtóereje. Ezért nagyon fontos, hogy a munkaadók vásároljanak az alkalmazottaiknak - mondta az InfoRádiónak Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ha adóval terhelik a juttatást, biztosan kevesebben veszik majd, és ez kihatással lesz a belföldi turizmusra.

Az üdülési csekk ugyanazt jelenti a falusi turizmus számára, mint a szállodák számára: azaz ha adóval terhelik meg az üdülési csekket, jóval kisebb forgalomra számíthatnak majd az elfogadóhelyek - vázolta Róna Iván.

Mint mondta, az üdülési csekk bevezetésével a turizmus egy része kifehéredett - ha pedig nem lesz, vagy kevesebbet vesznek belőle igénybe, akkor a forgalom egy része feltehetően a szürke- és feketegazdaságba távozik.

A szakma át fogja gondolni, hogy mit tegyen azért, hogy rávegye a döntéshozókat arra, hogy hagyják meg adómentesnek az üdülési csekket - azért is, mert ennek teljesen tiszta forgalma munkahelyeket is jelent - jelentette ki a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást