Nem állítja le a kormány a panelporgramot

Infostart
2009. május 22. 15:25
A gazdasági válság ellenére nem állítja le a kormány a panelprogramot, a héten 14,9 milliárd forint állami támogatás nyújtásáról született döntés. A Fidesz szerint a program több eleme hibás és átalakításra szorul.

14,9 milliárd forintos értékben támogatja az állam a panel- és ÖKO-pályázatokat, illetve a kéményfelújításokat - erről döntött a héten a kormány. Ez több mint 54 ezer lakást érint - mondta Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.

Hozzátette: a maradék 11,5 milliárd forintos támogatási igény feldolgozását június végéig befejezik. Emellett meghosszabbítják a pályázatok leadási határidejét: a panel-programét június 30-ig, az OKÖ-programét pedig július 31-ig.

A szocialista képviselő elmondta: a kormány tervei között szerepel az is, hogy a távfűtés költségét 20 százalékkal csökkentse.

A Fidesz szerint nem lehet sikertörténetről beszélni. László Tamás országgyűlési képviselő elmondta: 2007-ben, amikor a legnagyobb mértékben drágultak a távhődíjak, a kormány ki sem írta a pályázatot.

További probléma szerinte, hogy míg az európai standard a minimum 12-15 cm-es hőszigetelés, addig Magyarországon 2006-ig 5-6 cm-es hőszigetelést alkalmaztak.

A képviselő az ÖKO-programról úgy nyilatkozott: amikor ezt a konstrukciót kitalálták, a szakma 11 milliárd forintot kért erre a célra, ehhez képest most 211 millió forintos támogatásról döntött a kormány. László Tamás elmondta: a Fidesz hatalomra kerülése esetén átalakítaná a programot.

Hozzátette: fel kellene állítani a lakótelepi tanácsadó irodákat, amelyeket a Fidesz 2002-ben javasolt, és a távfűtés versenyhátrányát is meg kellene szüntetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást