Két óra alatt kimutatja az új vírust a magyar gyorsteszt

Infostart
2009. május 22. 17:28
Három nap helyett két óra alatt ki tudja mutatni az új vírust két magyar gyorsteszt. Amennyiben az Országos Epidemiológiai Központ megadja az engedélyt, a teszt két-három héten belül rendelkezésre állhat.

Három nap helyett két óra alatt ki tudja mutatni az új vírust egy magyar gyorsteszt. A vírust magát egy enzim segítségével mutatják ki, és meg tudják határozni az influenzavírus fajtáját és mennyiségét is - mondta el az InfoRádiónak Kern Józsefet, a Diagon Kft ügyvezető igazgatója.

Az új vírus az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint negyven országban van jelen, és tizenegyezer embert fertőzött meg. A teszt már kapható a piacon amerikai és német gyártóknak köszönhetően, mivel a WHO honlapján fönn vannak az előállításához szükséges információk, H1N1 vírus szintetizált DNS-e és a tesztek előállításához szükséges diagnosztikai metodika, amely úgynevezett PCR analízist ír elő - mutatott rá Kern József.

A cég kapacitása hazánk és még pár hasonló méretű ország igényeit képes kielégíteni, afölötti mennyiséghez nagyon komoly technológiai fejlesztést kellene végrehajtani - vázolta az igazgató.

Ha az új vírus keveredik a hagyományos influenzával, azaz mutálódik, ami az egészségügyi hatóságok szerint elképzelhető, akkor is használható lesz a teszt, csak egy "géndarabot" kell kicserélni - mondta Kern József.

A vírusoknak nem kedvez a nyári szárazság, ilyenkor meglapulnak, a nagyobb járvány ősszel várható - tette hozzá.

A Diagon mellett a GenoID Kft. is jelezte, hogy megbízhatóan képes kimutatni az új típusú influenzavírust - jelentette az MTI.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást