A kormány bővítené a polgárőrök, a közterület-felügyelők és a mezőőrök jogait, rendőri szolgáltatási-őrzési feladatokat adna fegyveres biztonsági szolgálatoknak, és visszaszorítaná a sporthuliganizmust is - derült ki a közbiztonság javítását célzó törvényjavaslatból.
A rendészeti tárca államtitkára parlamenti expozéjában elmondta, hogy a közterület-felügyelők a tervek szerint térfigyelő kamerákat üzemeltethetnek, előállíthatják a tetten ért szabálysértőket, emellett gumibotot és gázsprayt kaphatnak.
Avarkeszi Dezső hozzátette, a polgárőrök jogai is bővülnek. "A polgárőrök jelzőőri feladatot láthatnak el a közúti közlekedési baleset helyszínén és óvodák, iskolák közvetlen közelében. Jogos védelmi helyzetben a polgárőr gázsprayt használhat" - jelentette ki.
A törvény lehetővé tenné fegyveres biztonsági őröknek, hogy különböző rendőri, elsősorban szervezési és őrzési feladatokat lássanak el. Avarkeszi Dezső elmondta azt is, hogy a sporttörvény módosításával csak speciális beléptető-rendszer és kamerák segítségével lehetne beengedni a szurkolókat mérkőzésekre, megfelelő azonosítás után, emellett a törvény korlátozná a motorosok és a quadosok közlekedését az erdőkben.
A Fidesz nem ért egyet az elvvel
A Fidesz nem támogatja jelenlegi formájában a törvénycsomagot, jóllehet több pontjával egyetért. Az elvvel viszont nem. Lázár János, a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerint a kormány nem tudja megerősíteni a rendőrséget.
"Önök állítanának az utcára több rendőrt, ha volna rá pénzük, de egy huncut fillérjük sincs arra, hogy a rendőrségnek pénzt adjanak. 30 milliárdot ígérgetnek, 600 millió érkezett meg eddig a rendőrség számlájára. A pénztelenség az, ami ennek a törvénynek az indukátora. A közterület-felügyelőktől, mezőőröktől várják azt, hogy a biztonsági helyzethez tegyenek hozzá" - jelentette ki.
Lázár János egyetért azzal, hogy bővíteni kell a polgárőrök jogkörét, óva intett viszont a fegyveres biztonsági őrök rendőrségi alkalmazásától. Szerinte rossz társadalmi üzenete van annak, ha a rendőrség épületét például nem rendőrök őrzik.
A Fidesz felmondatná a magánbiztonsági cégekkel kötött állami szerződéseket is, ezen a területen nem kaphat nagyobb szerepet a magánszféra - tette hozzá a politikus.