Stumpf: Még nem dőlt el a harc az MSZP megszerzéséért

Infostart
2009. május 19. 14:26
A Századvég Alapítvány elnöke szerint nem zárult le a szocialista párt megszerzéséért való küzdelem. Stumpf István politológus a Századvég Kiadó (V)álságkormányzás című könyvbemutatóját követően az InfoRádiónak azt mondta: a jelenlegi vezetés csak az EP választásig próbálja stabilizálni az MSZP helyzetét.

Nem zárult le az MSZP megszerzéséért zajló küzdelem - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elnöke a (V)álságkormányzás című könyvbemutatója után. Stumpf István politológus szerint a mostani helyzet átmeneti, a Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Kiss Péter alkotta triumvirátus az EP-választásig próbálja stabilizálni a párt helyzetét, de hogy kié lesz az MSZP, azt még nem tudni.

Stumpf István hangsúlyozta: nem lehet tudni, hogy Gyurcsány Ferenc megpróbálja-e visszaszerezni elvesztett pozícióit, és azzal áll-e elő, hogy nélküle nem mennek semmire, vagy a jelenlegi meghatározó, régimódi MSZP-s politikusok azt mondják, hogy a gyurcsányizmus felelős a párt rossz szerepléséért, és visszafoglalják a pártot. Ez utóbbi gárdán belül is több irány figyelhető egyébként meg - tette hozzá.

Ha elindul a kiélezett harc a hatalomért az MSZP-n belül, akkor a frakció is szétesik, így az előrehozott választás elkerülhetetlenné válik - vélekedett a Századvég Alapítvány elnöke.

A politológus kiemelte: vándorolhatnak át a Fideszhez korábbi MSZP-szavazók, a pécsi választás is ezt mutatta, ugyanis a kormányzati politika azt a szavazótábort rendítette meg, amelyet Horn Gyula 1994 és 1998 között magához kötött. Amíg a jelenlegi válságkormányzás zajlik, a Fidesznek van nagyobb esélye, hogy megszerezze az MSZP-től elpártolt szavazókat, azért is, mert a programjában azt mondja, hogy megpróbálja megvédeni az elesett társadalmi rétegeket - fejtette ki.

Stumpf István szerint a választók már nem vevők a fasiszta veszéllyel való fenyegetésre, és arra, hogy Orbán Viktort patás ördögnek nevezi az MSZP. A tavaly márciusi népszavazás bizonyította, hogy a rossz kormányzás és a szociális problémák felülírták ezt a félelmet. A fasiszta kártya sem működik már, mert a mindennapi gondok súlyosabban hatnak az emberek gondolkodására, mint a veszéllyel való fenyegetés - fejtette ki.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást