A legutóbbi kutatások szerint az emberek 16-17 százaléka helyezi magát a jobboldalon a legszélsőbb pozícióba - mondta az InfoRádiónak az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója, aki szerint ezeknek az egyik része a Jobbikra, másik része pedig a Fideszre szavaz.
Az utóbbi években nem radikalizálódott jobban a választóközönség, amelynek mintegy hatoda szélsőjobboldali - hangsúlyozta Tamás Pál, aki hozzátette: ez Európában rendkívül magas aránynak számít. Mint fogalmazott, ez a szélsőjobb és a Fidesz együttes erőfeszítésével alakult ki, mert a legnagyobb ellenzéki párt inkább integrálni, mintsem kizárni akarta a szélsőjobbot.
A szociológus szerint Magyarországon egyelőre nem érvényesül az a feltevés, hogy a válság idején jobban terjednek a szélsőséges eszmék. Az, hogy a társadalom hatoda vallja magát szélsőjobboldalinak nem a válság, hanem az elmúlt évek politikai mozgásai miatt alakult ki - fűzte hozzá Tamás Pál, aki szerint a mostani válságban eddig nem romlott egyik napról a másikra drámai mértékben valamelyik rétegnek az életszínvonala.
Bár félelmek és fenyegetések vannak, de azok az elmúlt négy-öt év magyar belpolitikája miatt alakultak ki - fűzte hozzá.
Hanganyag: Nagy Tamás