Makay Zsolt: Az MDF 1998 óta eddigi legjobb választási eredményére számít

InfoRádió / MTI
2009. május 17. 20:30
A Magyar Demokrata Fórum az 1998 óta eltelt időszak legjobb választási eredményére számít a június 7-i európai parlamenti megmérettetésen - közölte az országos választmány elnöke vasárnap este az MTI-vel.

Makay Zsolt, aki a választmány négy és fél órás ülése után beszélt erről újságírók előtt, azt mondta: ezen a parlamenti és az öt évvel ezelőtti EP-választások eredményeit érti.

Mint mondta, ez mindenképpen 5,5 százalék feletti eredményt jelentene az MDF-nek a júniusi EP-választáson.

Közölte azt is: az ülésen szó esett arról, hogy elkészült az MDF új reklámfilmje, és arról is, hogy "mit rejt" a párt "családi csomagja", ám a részletekről nem kívánt nyilatkozni.

Az országos választmány ülésén a megjelentek a tervezettől eltérően végül nem döntöttek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András pártból való kizárásáról, a döntést a következő, június 7-e után esedékes ülésre halasztották.

Makay Zsolt a kérdés levételét a napirendről azzal indokolta, hogy az MDF országos választmánya mindent a kampány sikerének rendel alá, ezért az EP-választásig semmilyen, az MDF belügyeit érintő kérdéssel nem foglalkoznak.