A közpénzből folyó kampányolás leállítását követeli a Fidesz

Infostart
2009. május 17. 13:28
A Fidesz felszólítja a kormányfőt, a minisztereket, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Magyar Nemzeti Bank vezetőit, hogy állítsák le a közpénzből folytatott pártkampányt.

Az ellenzéki párt operatív igazgatója azt mondta: a kabinet most is közpénzből kampányol, egyik intézménye az NFÜ pedig több mint 100 millió forintot fordít propagandára.

Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott: a közelmúltban a Fidesz tudomására jutott az is, hogy a jegybank közvélemény-kutatások megrendeléséről döntött, amelyre - szerinte - szintén közpénzt fordítanak.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: pártja közelmúltban ötpontos javaslatot tett a rövid és olcsó európai parlamenti választási kampány érdekében, arról azonban nem sikerült megállapodni a többi parlamenti párttal.

Közben az MSZP Vadai Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja arról beszélt: a szocialisták mindent megtesznek azért, hogy megóvják az embereket a Fidesz "cinikus és erőszakos" programjától és szövetségesétől, a Jobbiktól.

"Mi erősek vagyunk és küzdeni fogunk azért, hogy a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka ezzel a programmal soha ne kormányozhasson Magyarországon" - mondta a szocialista politikus.

Korábban Orbán Viktor kétharmados választási győzelmet jósolt a Fidesznek, és közölte: élni fognak ezzel a hatalommal.