Tarlós: Botrány, hogy félnapos képviselővel szavazták meg a költségvetést

Infostart
2009. május 16. 09:30
Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi Frakciószövetségének elnöke szerint szakmai szempontból hallatlanul gyenge a főváros elfogadott költségvetése. A politikus elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy a kormányoldal úgy szerezte meg a többséget, hogy egy politikus fél napra mandátumot kapott a közgyűlésben.

A főváros költségvetését nem a közgyűlés fogadta el, hanem az MSZP és az SZDSZ csoportja, ami kiegészült egy ideiglenesen delegált képviselővel - jelentette ki az InfoRádiónak Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetségének elnöke.

A költségvetés szerinte szakmai szempontból "hallatlanul gyenge", nem foglalkozik a város legnagyobb problémáival, nem tér ki a város adósságállományára, nem jelöl ki semmilyen irányt az évek óta csődhelyzetben lévő BKV-t illetően, egyáltalán nem zavarja az a mérhetetlen bizonytalanság, ami körüllengi a metrófinanszírozást és tervezetlenül, ad hoc módon privatizálja a város megmaradt vagyonát - sorolta a városatya.

Mint mondta, a Fidesz-KDNP frakciószövetsége az előző három évben összesen kétszer vagy háromszor vonult ki, azaz évi átlag egyszer. Szerinte a városvezető többség ugyan folyton együttműködésről beszél, de eközben ezzel ellentétes gyakorlatot folytat.

A szörnyűség a költségvetés, és hogy behoznak egy képviselőt a közgyűlésbe, aki szavaz, majd lemond a mandátumáról. Ez a demokrácia alapszabályait és szabad választások szellemét tekintve is elfogadhatatlan - vélekedett Tarlós István.

Ezzel arra utalt, hogy a koalíció egyfős többsége azután áll helyre, hogy Kivágó Iván Györgyné foglalta el a hetedik kerületi polgármester, Hunvald György helyét, aki ellen eljárást indított a rendőrség gyanús ingatlanügyek miatt. Kivágó Iván Györgynét viszont III/II-es múltja miatt támadta a sajtó, így közölte, hogy a szavazás után lemond, amit meg is tett.

Mi történt volna másképp, ha bent maradtunk volna? Semmi - jelentette ki Tarlós István. Rámutatott: nem fogadták el az ellenzék javaslatait, nem vették figyelembe a tanácsait, észrevételeit a közgyűlésben. A kivonulás csak annyit jelképezett, hogy "nem vagyunk partnerek abban, hogy folyamatosan félrevezessék Budapest közvéleményét" - mondta Tarlós István.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást