Kivágóné letette képviselői esküjét

InfoRádió / MTI
2009. május 14. 11:28
Letette képviselői esküjét a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén Kivágó Iván Györgyné, akit azután jelölt képviselőnek az MSZP, hogy az ingatlanbotrányok miatt február óta előzetes letartóztatásban lévő szocialista Hunvald György lemondott mandátumáról.

Kivágó Iván Györgyné képviselői jelölését korábban ellenzéki és szabad demokrata politikusok is bírálták; az eskü előtt Demszky Gábor főpolgármester átadta az ülés vezetését szocialista helyettesének, a Fidesz-KDNP-frakció tagjai pedig elhagyták az üléstermet.

Az új fővárosi képviselő tegnap azt mondta: Budapest költségvetésének elfogadása után lemond mandátumáról. Kivágó Iván Györgyné úgy fogalmazott: visszautasítja az utóbbi időben személyét ért igaztalan, a valós információkat valótlan színben feltüntető rágalmazásokat.

A szocialista politikusról jelölése után derült ki, hogy az 1980-as években a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökség 8-as osztályának "B" alosztályán dolgozott. A Fővárosi Közgyűlés mai napirendjét - amelynek legfontosabb pontja a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetésének az elfogadása - csak az MSZP-SZDSZ-koalíció szavazataival fogadták el.