Elfogadta a költségvetést a Budapesti Közgyűlés

InfoRádió / MTI
2009. május 14. 11:49
Elfogadta Budapest 531,7 milliárd főösszegű, és 46,9 milliárd hiányt tartalmazó idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés.

A büdzsét - amelyről a szocialista Steiner Pál javaslatára név szerint szavaztak - csak az MSZP és az SZDSZ képviselői támogatták. A jelenlévő három MDF-es képviselő elutasította a költségvetést. A Fidesz-KDNP frakciószövetség még a vita elején, Tarlós István Fidesz-frakcióvezető pedig hozzászólása után hagyta el a termet.

A rendkívüli közgyűlés elején letette képviselői esküjét Kivágó Iván Györgyné, akit azután jelölt képviselőnek az MSZP, hogy az ingatlanbotrányok miatt február óta előzetes letartóztatásban lévő szocialista Hunvald György lemondott mandátumáról.

Ez tette lehetővé, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíciónak ismét egy szavazatnyi többsége legyen a közgyűlésben. Kivágó Iván Györgyné képviselői jelölését korábban ellenzéki és szabad demokrata politikusok is bírálták; az érintett pedig tegnap azt mondta: a költségvetés elfogadása után lemond mandátumáról.

A szocialista politikusról jelölése után derült ki, hogy az 1980-as években a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökség 8-as osztályának "B" alosztályán dolgozott.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
John Emese, az SZDSZ fõvárosi frakciójának vezetõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást