Áfa-emelés: erősödő feketegazdaság, tömeges csődök?

Infostart
2009. május 12. 20:50
Az Országgyűlés hétfőn megszavazta az idei adócsomagot, amely tartalmazza egyebek mellett az áfa- és a jövedéki adó emelését. Az InfoRádió megpróbált utánajárni, milyen hatásai lesznek a módosításnak.

Számos adófajta szabályai változnak az Országgyűlésben hétfőn elfogadott törvény nyomán. Az egyik legjelentősebb, hogy az általános forgalmi adó, ismertebb nevén az áfa kulcsa július 1-jétől 20-ról 25 százalékra emelkedik. Bevezetnek egy középső kedvezményes, 18 százalékos kulcsot is, amelyet a tejtermékekre és pékárukra kell alkalmazni.

Erősödik a feketegazdaság?

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a megszorító intézkedések a vásárlóerő csökkenését idézik elő, a vállalkozások egy része pedig már most sem tudja megfizetni a magas adóterheket. Vámos György úgy véli: már a húsz százalékos áfakulcs is adómegkerülésre ösztönzi vagy kényszeríti a vállalkozókat, ha pedig tovább emelik, akkor erősödni fog a feketegazdaság.

A kedvezményes adókulcsról Vámos György úgy nyilatkozott, hogy az segítség a rászoruló családoknak, de annyira kis összegről van szó, hogy az árakban ez nem fog megjelenni.

Tömeges csődre kell számítani

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete gazdasági alelnöke szerint a megszavazott változtatások hatására tömegesen csődre lehet számítani. Thurzó Béláné szerint a szakmabeliek áremeléssel sem tudnak élni, hiszen a fizetőképes kereslet már így is jelentősen csökkent.

Elmondta: az áfa-emelés átlagosan körülbelül 20-22 százalékkal fogja megnövelni a fizetési kötelezettséget, ráadásul az étkezési és üdülési csekkek relatív értéke is csökkeni fog.

A távhőn lehet spórolni

Változik a távhőszolgáltatás áfakulcsa is: július 1-jétől 25, augusztus elejétől pedig ez is a 18 százalékos kulcsba tartozik majd. A Force Motrice energiaipari tanácsadó szerint egy átlagos család 15 ezer forintot spórolhat meg, amennyiben az Európai Bizottság nem támaszt kifogást az intézkedéssel szemben.

Felsmann Balázs ugyanakkor úgy véli: a távhőrendszer évente 90-95 milliárd forintos állami támogatásban részesül; így nem indokolt az évi 10 milliárd forintos többletet jelentő áfa-kedvezmény.

A gázolaj jövedéki adójának átlagosan 5-6 százalékos emelése a fuvarozó vállalkozásoknak okoz komoly problémát - mondta az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkár-helyettese, aki elmondta: kilométerenként két forinttal emelkednének a fuvardíjak.

Karmos Gábor szerint bár szükség lenne a díjtételek emelésére, nem valószínű, hogy a vállalkozások ezt tudják érvényesíteni.

Szerző: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást