Kálmán András, Dunaújváros szocialista polgármestere szerint törvényesen, eredményesen és tisztességesen járt el a Hankook beruházás ügyében. Erről az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
Kálmán András azt mondta, hogy a Hankook beruházás megvalósításához szükséges területet a Pentele Kft. vonatta ki a mezőgazdasági művelés alól, és kifizette az azzal kapcsolatos költségeket. Hozzátette: amikor a város 300 millió forintos káráról beszélnek elfelejtik azokat az összegeket számolni, amelyek az iparterületté való átalakításhoz kellettek, ezt szakértők kétmilliárd forintra becsülték.
A Magyar Nemzet április 28-án írt arról, hogy egy frissen alakult cég, a Pentele Kft. részben az önkormányzattól, részben gazdálkodóktól négyzetméterenként 800-900 forintért vette meg azt a dunaújvárosi földterületet, amelyet a művelés alóli kivonás után négyzetméterenként 3100 forintért adott el a Hankook gumigyártó cégnek.