Ha nincs pénz, miből kárpótolja a kormány a gyes-megvonás károsultjait?

Infostart
2009. május 11. 19:20
Egyelőre nem tisztázott, hogy a kormány kiket és miből kárpótol azért, hogy megvonja tőlük a gyest. A szakminiszter most a Népszabadságnak és korábban az InfoRádiónak is csak annyit tudott mondani, hogy lesz pénz erre a célra.

Kríziskezelő válságalapot hoz létre a kormány azoknak a szegényeknek, akiket hátrányosan érint a gyes rendszerének megváltoztatása - mondta a Népszabadságnak a szociális és munkaügyi miniszter. Herczog László korábban az InfoRádió Aréna című műsorában is arról beszélt, hogy a legszegényebbek körében valahogyan enyhíteni kell a megszorítások hatását.

Kérdés viszont, hogy ha a kormány éppen a pénzhiány miatt vezet be megszorításokat, akkor miből kompenzálja majd a rászorulókat. Herczog László szerint átcsoportosításokból.

A miniszter a Népszabadságnak arról is beszélt, hogy a kabinet dolgozik egy konstrukción, amelynek révén a közüzemi tartozásokat felhalmozó családok megtarthatnák otthonukat.

Közölte, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány nyertes pályázatain megőrzött munkahelyek száma meghaladja a 24 ezret, a munkaügyi központok tízmilliárdos programja pedig előzetes becslések szerint legalább ekkora mértékben segíti az állások megmentését. Az uniós támogatás további 50 ezer munkahelyet érint.

Az InfoRádió megkereste a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot, de a sajtóosztálytól azt a választ kaptuk, hogy részleteket egyelőre nem tudnak mondani.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást