A Bajnai-csomag fontos elemeiről döntenek

InfoRádió / MTI
2009. május 11. 06:50
Az adó- és a nyugdíjtörvény módosításáról dönt hétfőn, kétnapos ülésének első napján az Országgyűlés.

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint az általános forgalmi adó (áfa) felső kulcsa 20 százalékról 25 százalékra emelkedik július 1-jétől. Bevezetnek egy középső, kedvezményes, 18 százalékos kulcsot is, amely a tejre, tejtermékekre, kenyérre, pékárukra, illetve a távhőszolgáltatásra lesz érvényes, de az utóbbi esetében csak augusztus 1-jétől. A gyógyszerekre, könyvekre, napilapokra vonatkozó 5 százalékos kedvezményes kulcs megmarad.

A személyi jövedelemadó (szja) alsó sávhatára január 1-jéig visszamenőleg 1,7 millióról 1,9 millió forintra emelkedik - a 18 és 36 százalékos adókulcs megmaradása mellett - a korábbi elképzeléseknek megfelelően. A munkáltatói járulék a korábbi terveknek megfelelően július 1-jétől a minimálbér kétszereséig 5 százalékponttal, 32-ről 27 százalékra csökken.

A táppénz mértéke 10 százalékkal csökken: augusztus 1-jétől - legalább kétéves biztosítási jogviszony esetén - a munkabér jelenlegi 70 százalékáról 60-ra, ennél rövidebb biztosítási idő esetén 50 százalékra.

Határoznak a képviselők a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabály módosításáról is, miszerint július 1-től megszűnik a 13. havi nyugdíj, ennek második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják. A módosító csomag szerint a 13. havi nyugdíj helyett nyugdíjprémiumot vezetnek be a bruttó nemzeti termék 3,5 százalékosnál nagyobb növekedése esetén, továbbá változnak a nyugdíjindexálás, vagyis az évenkénti nyugdíjemelés szabályai is. Az előterjesztés szerint az 1952-ben, vagy azután születettek esetében évente hat hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár, a jelenlegi 62-ről 65 évre.

Döntenek a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvényjavaslatról. A tervezett szabályozás kiindulópontja, hogy az elektronikus kommunikációban megjelenik egy, a feladótól és a címzettől független szerv, amelynek a feladata a kézbesítés lebonyolítása lesz. Erre a feladatra várhatóan a már létező Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszert jelölik ki.

A parlament várhatóan szavaz a Duna TV, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió kuratóriumának kiegészítéséről. Azért választ a Ház új tagokat, mert az MDF parlamenti frakciója megszűnt, és a kormánypárti, illetve az ellenzéki frakciók közti arányok megváltoztatása miatt szükséges a három média kuratóriumi elnökségének kiegészítése az ellenzéki oldal jelöltjeivel. A jelölni a Fidesz-frakció fog.

A határozathozatalok után folytatódik a Fidesz által kezdeményezett, a 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásának vitája.

Emellett hat törvény, köztük a közúti közlekedésről, a hitelintézetekről szóló törvényjavaslat részletes vitáját is lefolytatják.