A frakcióját március 20-án elvesztő demokrata fórum mindent megtesz azért, hogy ismét legyen képviselőcsoportja a parlamentben. Elnökük pénteken azt nyilatkozta, hogy még a nyári szünet előtt megalakíthatják azt, mivel tárgyalnak Császár Antal és Gyenesei István független képviselőkkel a belépésről, így létszámuk meglenne.
Csakhogy Katona Kálmán pénteken azt jelezte: nem akar egy olyan MDF-frakció tagja lenni, amelyet az MSZP segít ki. Elmondta, hogy Herényi Károly, a párt volt frakcióvezetője egy levelet írt neki, amelyben arra kéri, hogy pénteken este nyolc óráig nyilatkozzon arról, belépne-e egy újjáalakuló MDF-frakcióba.
Mint mondta, erre a levélre válaszként több kérdést tett fel Herényi Károlynak, például azt, hogy hogyan működik majd az újjáalakult frakció, s ha belép, akkor szabad mandátumot kap-e Császár Antal vagy Gyenesei István.
Akadékoskodására nem maradt el a párt válasza: szombaton az országos választmány egy határozatot adott ki, amelynek értelmében az újjáalakuló frakcióba minden parlamenti MDF-tag köteles belépni.
"A Magyar Demokrata Fórumnak ismételten teljes joggal részt kell vennie az Országgyűlés munkájában, jelen kell lennie az országos nyilvánosságban, ehhez pedig frakciót kell alakítani. Az MDF Országos Választmánya Herényi Károly képviselőt, a parlamenti MDF munkacsoport szószólóját bízza meg a frakcióalakítás levezénylésével. A választmányi döntés értelmében a képviselőcsoport újjáalakítása során a frakcióba minden Parlamentben helyet foglaló MDF-tag köteles belépni" - olvasható a határozatban.
Az Országos Választmány 80 százalékos többséggel hatalmazta fel szombati ülésén Herényi Károlyt, hogy, amint lehet, alakítsa meg az Országgyűlésben "a párt technikai frakcióját" - ezt Makay Zsolt, a testület elnöke közölte a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A politikus Császár Antal volt fideszes, jelenlegi független képviselőt nevezte meg, mint aki kész csatlakozni az MDF frakciójához.
Közlése értelmében Gyenesei István önkormányzati miniszterrel is "tárgyalhat" Herényi Károly, de személyével nem foglalkozott szombaton az ov.
Ha a pártnak sikerül megállapodnia Gyenesei Istvánnal és Császár Antallal is, akkor Katona Kálmán nélkül is megvan a frakcióalakításhoz szükséges tíz fő. Csakhogy Pettkó András is azt jelezte korábban: ezzel a problémával az európai parlamenti választásokig nem kíván foglalkozni.
A választmány arról is döntött, hogy június 20-án országos gyűlést tart a párt, amelyen értékelik a június 7-i európai parlamenti választáson elért eredményt, illetve sor kerül arra a bizalmi szavazásra, amelyet már korábban kért Dávid Ibolya pártelnök.