"Fűnyíró megy végig az egészségügyön, Soprontól Záhonyig"

InfoRádió / MTI
2009. május 9. 12:17
A Fidesz szerint tömeges kórházcsőd fenyeget az egészségügyi forráskivonás miatt - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján.

Véleménye szerint az elkövetkező időszakban várható 10 százalék feletti forráskivonás egyértelműen az intézmények tömeges csődjét fogja jelenteni. Példaként elmondta, hogy Budapesten 12 intézményből jelenleg négy csődben van, de a többiben sincs pozitív szaldó.

Hozzátette, hogy a nem súlyponti kórházak 15-20 százalékos, a súlyponti intézmények pedig 10 százalékos, vagy annál valamivel nagyobb forráskivonást kell, hogy elszenvedjenek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kórházszövetség is azt állapította meg, hogy az április 1-től érvényes finanszírozást egyetlen egészségügyi intézmény sem élheti túl. Rámutatott arra is, hogy a forráskivonás mellett az egészségügyi intézményeket az energiaár- és az élelmiszerár-emelések, valamint a beszállítók áremelései is sújtják, miközben nincs fedezete a kórházaknak az 5 százalékos kötelező béremelésre, és a 13. havi illetmény felét is ki kell gazdálkodniuk.

Egy fűnyírót tolnak végig a magyar egészségügyön Soprontól Záhonyig, nem veszik figyelembe az egészségi állapotokat és a kapacitások egyenlőtlen eloszlását - jelentette ki Pesti Imre.