Sztrájk: javul a helyzet a reggeli műszakváltás után

InfoRádió / MTI
2009. május 8. 08:11
A reggeli szolgálatváltások után javult az ország vasúti közlekedésének helyzete, a pályavasúti munkavállalók közül egyre többen veszik fel a munkát - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága pénteken.

Ennek eredményeképpen az egyik legjelentősebb változás, hogy Budapesten a Déli pályaudvaron megindult a közlekedés.

A dél-balatoni járatokat eddig Kápolnásnyéken tartották fel a sztrájkolók, ez azonban megváltozott, így az itt közlekedő járatok Székesfehérvárról egészen a Déli pályaudvarig be tudnak érni.

A MÁV tájékoztatása szerint megindult a közlekedés a Budapest-Hatvan vonalon.

Forgalmi szempontból jelentős változás, hogy Miskolc csomóponton elindult a vonatközlekedés, és Debrecen is indít és fogad vonatokat.

Változás állt be a Budapest-Újszász szakaszon is, mivel már Rákos állomáson tovább tudnak közlekedni a vonatok egészen Kőbánya-Felső állomásig.

Budapest-Nyugati pályaudvaron folyamatos a közlekedés, a váci vonalon megközelítően félóránként indulnak a vonatok, de késésekre lehet számítani.

Az utasok számára ugyancsak kedvező változás, hogy a veresegyházi vonalon is megindult a közlekedés.

Az ország jelentősebb csomópontjai közül továbbra is áll a forgalom Szegeden és Pécsett, leállt a közlekedés Szombathelyen, és áll a forgalom Budapesten a Keleti pályaudvaron.

Szeged helyett Kiskundorozsma állomás indít és fogad járatokat. A szegedi állomási sztrájk miatt a Békéscsaba irányába és onnan közlekedő vonatok Szeged-Rókus állomásra érkeznek és onnan indulnak.

Salgótarjánnál két váltókezelő sztrájkol, ezért továbbra is áll a forgalom.

A fővárosi elővárosi közlekedésben Pusztaszabolcsig és Esztergomba menetrend szerinti a közlekedés.

Járnak a vonatok Székesfehérvár és Komárom között. Nyugat-Magyarországon Zalaegerszeg néhány járatkimaradást leszámítva folyamatos a közlekedés, Celldömölkön csak átmenő forgalom van, Tapolca és Keszthely nem indít és nem fogad járatokat. Veszprémben járnak a vonatok.

A győri vonalon szintén folyamatos a közlekedés, azonban az osztrák vasút, az ÖBB nem küld nemzetközi vonatokat, az Eurorégiós vonatok határtól-határig járnak.

A szegedi állomás sztrájkja miatt kishatárforgalom sincs Szeged-Szabadka között.

A MÁV-START Zrt. bizonyos viszonylatokban vonatpótló buszokat közlekedtet, ezek listája az interneten megtalálható.